A 29 milliárdot érő tehetség már az 1. percben villant – a végén mégis Juventus-csalódás...
2022. február 23. 02:36
Bármennyire meglepő, a Villarreal és a Juve korábban még sohasem találkozott egymással, a debütáló mérkőzésen a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé jutás volt a tét.
Olaszországban úgy vélekednek, hogy a bajnokságban is döcögő Öreg Hölgy abszolút esélytelen a végső Bajnokok Ligája-győzelemre, ugyanakkor alap, hogy a legrangosabb nemzetközi kupában legalább a legjobb nyolc közé bejussanak.
Az elvárásokkal kapcsolatban Massimo Allegri vezetőedző úgy fogalmazott, pontosan ismeri a forgatókönyvet, amely révén legalább a bajnokság negyedik pozíciójában maradhatnak, így biztosítva be a jövő évi BL-indulást. (Nem vagyunk abban biztosak, hogy a Juve-szurkolók egyetértenek azzal, hogy 12 fordulóval a zárás előtt fel kellene adni az aranyálmokat, bár az kétségtelen:
a jelenlegi formák alapján nehezen elképzelhető, hogy a Juve képes lenne ledolgozni a kilencpontos hátrányát az AC Milannal szemben).
Visszatérve a Bajnokok Ligájába: a Villarreal játékosai azért is várhatták nagy reményekkel a találkozót, mert az olasz sztárcsapattal ellentétben remek formában vannak, utolsó négy bajnokijukból hármat megnyertek, legutóbb a Myrto Uzunit is a soraiban tudó (az albán fiú 77 percet játszott) Granada otthonában győztek magabiztosan, 4-1-re. Ráadásul a Juve dolgát az is nehezítette, hogy az alapemberek közül Federico Chiesát, Paulo Dybalát, Giorgio Chiellinit és Federcio Bernardeschit is nélkülöznie kellett a szakmai stábnak.
A futball kiszámíthatatlansága azonban ezúttal is beigazolódott alig telt el ugyanis mindössze 32 másodperc a mérkőzésből, a torinóiak télen igazolt csatára, Dusan Vlahovics remekül élt Danilo előre ívelésével. és a 37 éves Raul Albiol mellett a hosszú sarokba lőtt. Megjegyzendő, az argentin kapus, Rulli mintha elszámította volna magát, kívülről legalábbis úgy tűnt, mintha azt gondolta volna, hogy mellé megy a lövés…
De ki is ez a szerb gólvágó, aki élete első Bajnokok Ligája-mérkőzése 1. percében álomszerűen mutatkozott be?
A Juventus már az előző idényben is megkörnyékezte őt, de aztán úgy alakult, hogy ez év január 28-án, éppen 22. születésnapján kanyarintotta alá a nevét a kontraktusra, amely arról szólt, hogy a Juventus nem kevesebb, mint 81,6 millió eurót (kerekítve 29 milliárd forintot) áldozott érte.
Ezzel pedig Dusan Vlahovics a Zebrák negyedik legdrágább futballistája lett Cristiano Ronaldo, Gonzalo Higuaín és Matthijs de Ligt után.
A Fiorentinát három és fél éven át erősítő támadó a jelenlegi bajnokságban már 18 gólnál tart – talán nem is csodálkozunk azon, hogy első Juventus-mérkőzésén, a Verona ellen is góllal köszönt be – enyhe szépséghiba, hogy minderre nem 32 másodpercet, hanem 13 percet kellett várni...
Hiába a futbal(l)ett, a vége iksz lett... Fotó: juventus.com
Visszatérve az Estádio de la Cerámicába: a kapott gól természetesen megfogta Alberto Morenóékat, de azért lassan kezdtek magukhoz térni a sokkból. Ezt jelezte Lo Celso kapufája, majd Danjuma „madjeri” kísérlete: sarokkal szerette volna a kapuba juttatni a labdát, ám a Danilón megpattanó próbálkozást Wojciech Szczesny nagy bravúrral hárította.
A második játékrészben az olaszok elkövették azt a hibát, hogy túlságosan magukra húzták a Villarrealt, és több helyzet után, a 66. percben góllá is érett a fölény: a Juve-védelem totális csődje után a teljesen egyedül hagyott Dani Parejo idei első BL-gólja (a bajnokságban is csupán egy találatot jegyez, a Mallorca ellen lőtte) hozta meg az egyenlítést.
E találat után ugyan még akadtak helyzetek itt is, ott is, a vége előtt Vlahovics (ki más?) állt újra a legközelebb a gólszerzéshez, de az eredmény már nem változott, Villarreal – Juventus 1-1 – döntés március 16-án…
A keddi másik BL-találkozón:
Chelsea – Lille 2-0 (1-0)
Gólszerző: Havertz (8.), Pulisic (63.)
Nyitókép: Nem véletlen, hogy a gólerős Vlahovicsnak könnyen megy a beilleszkedés! Fotó: juventus.com
Az FCSB elnöke nemrég arról beszélt: megcsapnák a Ferencvárost a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Most a sportigazgató nyilatkozta azt, hogy szívből reméli, a Fradi lesz az ellenfelük a 3. fordulóban.
A gyarlóság mégoly impozáns tárházát felmutató NER az emberi térfogat határain belül működik. Ami szemben áll vele, annak viszont nincsenek tulajdonságai. Nem valamilyen, hanem semmilyen. Nem leírható. Üres. Győrffy Ákos írása.
Pontosan egy év telt el azóta, hogy majdnem megölték Donald Trumpot. Bár a nyomozás lezajlott, még mindig nagyon keveset lehet tudni a merénylő személyéről.
p
0
0
1
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!